A téli nap fénye megcsillant a Dunakanyar ősi romjain.

The winter sun's light glistened on the ancient ruins of the Dunakanyar.

Zoltán, Eszter és István hárman ballagtak a hóval borított kövek között, amikor Eszter hirtelen megállt.

Zoltán, Eszter, and István were ambling among the snow-covered stones when Eszter suddenly stopped.

"Zoltán, elvesztettem a karácsonyi ajándékot!

"Zoltán, I've lost the Christmas gift!"

" mondta aggodalmasan, s elkezdett a hóba nézni.

she said anxiously and began looking into the snow.

Az erdő csendje körülvette őket, csak a patak halk csobogása hallatszott a távolból.

The silence of the forest surrounded them, only the faint babbling of a stream was audible from afar.

Zoltán, aki mindennél jobban ügyelni akart arra, hogy Eszter boldog legyen, azonnal készen állt segíteni.

Zoltán, who wanted more than anything to ensure Eszter was happy, was immediately ready to help.

"Ne aggódj, Eszter!

"Don't worry, Eszter!

Megtalálom!

I will find it!"

" jelentette ki határozottan, bár a jeges, csúszós talaj nem sok jót ígért.

he declared confidently, although the icy, slippery ground promised little good.

István, a csapat humora, szkeptikusan figyelte barátját.

István, the humorist of the group, watched his friend skeptically.

„Zoltán, biztos vagy benne, hogy jó ötlet a romok közt kotorászni?

"Zoltán, are you sure it's a good idea to rummage among the ruins?

Egyikünk se jártas a régiségekben” jegyezte meg száraz humorral.

None of us are experts in antiquities," he remarked with dry humor.

Zoltán elszántan elkezdett kutakodni a kövek között.

Zoltán resolutely began searching among the stones.

Eszter szorosan követte őt, nem akarta szem elől téveszteni a reményt.

Eszter followed him closely, not wanting to lose sight of hope.

A hideg levegő élesen csípte az arcukat.

The cold air sharply bit their faces.

Ahogy Zoltán egy öreg boltíves kapu alá hajolt, valamit észrevett: egy kicsi tárgy ragyogott a hó alatt.

As Zoltán leaned under an old arched gate, he noticed something: a small object gleamed under the snow.

Elővette, és diadalmasan felkiáltott: "Megvan az ajándék!

He picked it up and exclaimed triumphantly, "I found the gift!"

"De amikor Eszter közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vegye, észrevette, hogy az a kis tárgy valójában egy ősi figura, nem az elvesztett ajándék.

But when Eszter stepped closer to see it more clearly, she noticed that the little object was actually an ancient figure, not the lost gift.

Zoltán arca piros lett a szégyentől, mire barátai nevetésben törtek ki.

Zoltán's face turned red with embarrassment, provoking laughter from his friends.

„Hát, Zoltán,” mondta István nevetve, „legalább egy új barátot szereztél a múltból!

"Well, Zoltán," said István with a laugh, "at least you made a new friend from the past!"

”Eszter hangja lágy volt és megértő.

Eszter's voice was gentle and understanding.

"Ne aggódj, Zoltán.

"Don't worry, Zoltán.

Az ajándék itt van, a kövek mellett.

The gift is right here, beside the stones."

" Ahogy rámutatott, a hó alól éppen kilógott az ajándék sarka.

As she pointed, the corner of the gift was just peeking out from under the snow.

Zoltán megrázta a fejét, nevetve csatlakozott a többiekhez.

Zoltán shook his head and joined in the laughter with the others.

Miközben visszatértek a városba, Zoltán megtanulta, hogy az együtt töltött pillanatok fontosabbak, mint bármilyen ajándék.

As they returned to the city, Zoltán learned that the moments spent together were more important than any gift.

A karácsonyi fények világították meg az esti utat, és a szívük megtelt meleggel és örömmel.

The Christmas lights illuminated the evening path, and their hearts filled with warmth and joy.