A Városligeti Műjégpálya fényei ragyogtak a sötét téli égbolt alatt.

The lights of the Városligeti Műjégpálya shone brightly under the dark winter sky.

A karácsonyi díszek és a forralt bor illata meghitt hangulatot teremtett.

The Christmas decorations and the scent of mulled wine created a cozy atmosphere.

A zene vidáman szólt, és a jégkarcolás nesze elvegyült az emberek nevetésével.

Music played merrily, and the sound of skates scraping mixed with the laughter of people.

Gábor idegesen állt a jég szélén, a korcsolyája fűzőjét igazgatva.

Gábor stood nervously at the edge of the ice, adjusting his skate laces.

Régóta nem volt Magyarországon, és a visszatérés nehezebbnek bizonyult, mint gondolta.

He had not been in Hungary for a long time, and returning proved more difficult than he had imagined.

Katalin előbukkant a tömegből, arca ragyogott a hideg ellenére is.

Katalin emerged from the crowd, her face shining despite the cold.

„Gábor!” – kiáltotta lelkesen, és az öccse felé integetett.

"Gábor!" she called out enthusiastically, waving to her brother.

Gábor mosolyogni próbált.

Gábor tried to smile.

Noha távol élt, Katalin mindig emlékeztette őt az otthon melegére.

Even though he lived far away, Katalin always reminded him of the warmth of home.

„Szia, Kati” – válaszolta, miközben a jégre lépett.

"Hi, Kati," he replied as he stepped onto the ice.

Gyermekként sokszor korcsolyáztak együtt; ez volt az egyik kedvenc emlékük.

As kids, they often skated together; it was one of their favorite memories.

Most azonban minden másnak tűnt.

Now, however, everything seemed different.

Katalin könnyedén suhant a jégen, míg Gábor óvatosan próbált belelendülni.

Katalin glided effortlessly on the ice, while Gábor cautiously tried to get into the rhythm.

„Milyen az élet Berlinben?” – kérdezte Katalin, remélve, hogy ettől oldottabbá válik a beszélgetés.

"How is life in Berlin?" Katalin asked, hoping to make the conversation more relaxed.

Gábor vállat vont.

Gábor shrugged.

„Rendben van. Csak... magányos néha.”

"It's fine. Just... lonely sometimes."

A szavak ott lebegtek köztük, mígnem Katalin megállt és a szemébe nézett.

The words hung between them until Katalin stopped and looked into his eyes.

„Miért nem jössz haza gyakrabban?” – kérdezte halkan, fájdalom csendült a hangjában.

"Why don't you come home more often?" she asked softly, with a hint of pain in her voice.

Gábor mélyet sóhajtott.

Gábor sighed deeply.

„Azt hittem, már nem számítok... hogy mire visszatalálok, késő lesz.”

"I thought I didn't matter anymore... that by the time I found my way back, it would be too late."

Ebben a pillanatban mindkettőjük szívében valami megváltozott.

In that moment, something changed in both their hearts.

Rájöttek, hogy a távolság nem csupán kilométerekben mérhető.

They realized that distance is not just measured in kilometers.

Gábor bűntudatos volt, míg Katalin dühös.

Gábor felt guilty, while Katalin was angry.

Most azonban csak a szeretet és a megértés maradt.

But now, only love and understanding remained.

Katalin megfogta az öccse kezét.

Katalin took her brother's hand.

„Hiányoztál, Gábor” – mondta melegen.

"I've missed you, Gábor," she said warmly.

Gábor legyűrte a könnyeit.

Gábor fought back tears.

„Te is nekem, Kati.”

"I've missed you too, Kati."

A jégpálya kivilágított világában a testvéri szeretet újra fellángolt.

In the illuminated world of the ice rink, their sibling love rekindled.

Ahogy köröztek a jégen, a korábbi félreértések és fájdalmak lassan elpárologtak.

As they skated in circles on the ice, past misunderstandings and pain slowly evaporated.

Mindketten ígéretet tettek, hogy többet dolgoznak kapcsolatukon, hogy többé ne váljanak el egymástól ilyen hosszú időre.

They both promised to work harder on their relationship, so they wouldn't be apart for such a long time again.

A jégtől távozva Katalin és Gábor az új kezdet reményével sétáltak vissza a város forgatagába.

Leaving the ice, Katalin and Gábor walked back into the bustle of the city with the hope of a new beginning.

Az éjszaka hidege már nem tűnt olyan ridegnek.

The night's cold no longer seemed so harsh.

Gábor megértette, hogy a család mindig befogadja, bárhol is éljen a világban.

Gábor understood that family always welcomes you, no matter where you live in the world.

Talán nem mindig lesz könnyű, de most már tudta, hogy az újra megtalált kötelék megéri minden erőfeszítést.

It may not always be easy, but now he knew that the re-discovered bond was worth every effort.

És ahogy a karácsonyi díszek fénye gyengéden ringott a szélben, testvérük összefonódott szívvel indultak tovább a közös úton.

And as the lights of the Christmas decorations gently swayed in the wind, the siblings set out on their shared path with intertwined hearts.