Az őszi nap alacsonyan sütött le a krisztinavárosi virágoskertben.

The autumn sun shone low in the Krisztinavárosi flower garden.

A fák levelei arany, piros és barnás színekben pompáztak, mintha valaki festett volna könyvet a kertről.

The leaves of the trees were adorned in gold, red, and brownish colors, as if someone had painted a book about the garden.

Ez volt az a hely, ahol Balázs és Lívia sok évvel ezelőtt játszottak gyerekként.

This was the place where Balázs and Lívia played as children many years ago.

Most felnőttek voltak, de a kert még mindig őrzi az emlékeiket.

Now they were adults, but the garden still held their memories.

Balázs nézte a sétányon lépdelő testvérét.

Balázs watched his sibling walking along the path.

Lívia kissé lehajtott fejjel, kezét zsebre dugva menekült a csípős őszi szél elől.

Lívia, with her head slightly bowed and hands in her pockets, was escaping from the biting autumn wind.

Balázs érezte, hogy most valamit tennie kell.

Balázs felt that he needed to do something now.

Rég nem találkoztak, és azóta sok minden megváltozott.

They hadn't seen each other in a long time, and much had changed since then.

Ő a munkája miatt távol élt, míg Lívia Budapesten maradt a szüleikkel.

He lived far away due to his work, while Lívia stayed in Budapest with their parents.

„Emlékszel, amikor itt lehullottak a levelek?

"Do you remember when the leaves fell here?"

” kérdezte Balázs, halk hangon.

asked Balázs in a soft voice.

Lívia bólintott.

Lívia nodded.

„Igen, mindig versenyeztünk, ki talál több pirosat.

"Yes, we always competed to see who could find more red ones."

”Egy pillanatra csend állt be közöttük, majd Balázs mély lélegzetet vett.

There was a moment of silence between them, then Balázs took a deep breath.

„Sajnálom, hogy ilyen sokáig távol voltam.

"I'm sorry I've been away for so long."

”Lívia mosolygott, de az arca fátyolos maradt.

Lívia smiled, but her face remained veiled.

„Nem könnyű egyedül lenni.

"It's not easy being alone."

”Balázs annak reményében jött ide, hogy enyhíthet a testvérére nehezedő terheken.

Balázs came here hoping to lighten the burdens weighing on his sister.

Talán most itt a megfelelő pillanat.

Perhaps now is the right moment.

„Lívia, szeretnék többet segíteni.

"Lívia, I want to help more.

Gyakrabban fogok látogatni, és lehetnék támogatásod.

I'll visit more often and be your support."

”A lány sokáig hallgatott.

The girl remained silent for a long time.

A szél egy narancssárga levelet pördített el előttük, mintha táncolna.

The wind spun an orange leaf in front of them, as if it were dancing.

„De mit jelent ez?

"But what does that mean?"

” kérdezte végül Lívia.

Lívia finally asked.

„Azt, hogy jelen akarok lenni.

"It means I want to be present.

Segíteni mindenben, amiben tudok,” mondta Balázs meggyőződéssel.

To help in any way I can," said Balázs with conviction.

„Akár a szüleinkkel, akár mással is.

"Whether it's with our parents or anything else."

”A vita forrósodott.

The conversation heated up.

Lívia először dühös volt, a felgyülemlett feszültség utat tört magának.

Lívia was angry at first, the pent-up tension breaking free.

„Mindig csak igérgetsz!

"You always just promise!"

”De Balázs nem hátrált meg.

But Balázs did not back down.

Őszintén beszélt, érvelve és ígérve egy új kezdetet.

He spoke sincerely, arguing and promising a new beginning.

Végre, Lívia arca enyhült.

Finally, Lívia's face softened.

Elfogadta, hogy testvére próbálkozik, és valóban változtatni akar.

She accepted that her brother was trying and truly wanted to change.

„Rendben,” mondta kicsit lágyabban.

"Okay," she said a bit more gently.

„De nem csak szavakat szeretnék hallani.

"But I don't just want to hear words.

Tettekre is szükség van.

Actions are needed too."

”A nap lassan eltűnt a horizonton, és a kert árnyékba borult.

The sun slowly disappeared beyond the horizon, and the garden was cast into shadow.

De valami más világosodott meg Balázs és Lívia között.

But something else was enlightened between Balázs and Lívia.

Félreértések még hátravoltak, de az első lépést együtt tették meg.

Misunderstandings still remained, but they took the first step together.

Ahogy a kertet elhagyták, Balázs és Lívia újra testvérként találtak egymásra.

As they left the garden, Balázs and Lívia found each other as siblings once again.

Az ősz nyugalma és a levelek susogása kísérte őket az úton.

The peace of autumn and the rustling of the leaves accompanied them on their way.

Most már nem csak a múlt emlékeivel, hanem a jövő ígéreteivel is.

Now, not only with memories of the past but with promises of the future as well.