Ahogy a levelek ropogtak a lába alatt, László türelmesen sétált végig az utcán.

As the leaves crunched underfoot, László walked patiently down the street.

Az ősz színei mindenhol virítottak, a fák arany és vörös színekben pompáztak.

The colors of autumn were vibrant everywhere, the trees shimmering in gold and red hues.

Ám ma valami hiányzott a megszokott csendéletből: a fények nem égtek a házakban, és minden sötétségbe burkolózott.

Yet today, something was missing from the usual still life: the lights were not on in the houses, and everything was shrouded in darkness.

Lászlónak feltűnt a hirtelen áramkimaradás.

László noticed the sudden power outage.

Kíváncsi természete arra sarkallta, hogy kiderítse, mi történhetett.

His curious nature prompted him to find out what might have happened.

Tudta, hogy Erzsébet, az utca szélén élő idős hölgy, biztosan hallott valamit.

He knew that Erzsébet, the elderly lady living at the end of the street, would surely have heard something.

Erzsébet ugyanis mindig tisztában volt a legújabb pletykákkal.

Erzsébet was always up to date with the latest gossip.

László kopogtatott Erzsébet ajtaján, aki egy pillanat múlva meg is jelent.

László knocked on Erzsébet's door, and in a moment she appeared.

"Jó napot, László! Tudja már, mi történt? Hallottam, hogy egy fa kidőlt nem messze Judit házánál." Erzsébet izgalomtól csillogó tekintettel mesélte tovább a hírt.

"Good afternoon, László! Do you know what happened? I heard that a tree fell not far from Judit's house," Erzsébet said with eyes shining with excitement as she continued the news.

A neve hallatán László szíve összeszorult.

Upon hearing the name, László's heart tightened.

Judit, a lánya, akivel régen nem beszélt.

Judit, his daughter with whom he hadn't spoken in a long time.

Ez lehetőséget jelentett számára, hogy meglátogassa és talán helyrehozza a múltbéli félreértéseket.

This was an opportunity for him to visit and perhaps mend past misunderstandings.

László elindult Judit háza felé.

László set off towards Judit's house.

Az utcán valódi csend uralkodott, amit csak az ősz szél játékos fuvalmai törtek meg.

The street was truly silent, broken only by the playful gusts of the autumn wind.

Ahogy közeledett, meglátta a kidőlt fát és az azt körülvevő kábeleket.

As he approached, he saw the fallen tree and the cables surrounding it.

Ott állt Judit, az utcán, és telefonált.

There stood Judit, on the street, talking on the phone.

Amikor meglátta apját, rövidre fogta a hívást.

When she saw her father, she ended the call shortly.

"Apa" – mondta kissé meglepetten.

"Dad," she said, somewhat surprised.

László mosolyogva biccentett.

László smiled and nodded.

"Segíthetek valamiben?"

"Can I help with anything?"

Judit elmosolyodott.

Judit smiled back.

"Talán együtt megnézhetjük, hogy sikerült-e már kinyomozni a helyzetet."

"Maybe we can check together if they've already figured out the situation."

Ezzel a meghívással László reményt érzett, hogy talán az áramkimaradáson túl, közös megoldást találhatnak a saját problémáikra is.

With this invitation, László felt hope that perhaps beyond the power outage, they could find a common solution to their own problems as well.

Ahogy megtették az első lépéseket egymás mellett, László rájött, hogy a legnagyobb rejtvény nem az áramkimaradás megfejtése volt, hanem a kapcsolat helyreállítása a lányával.

As they took the first steps alongside each other, László realized that the biggest mystery wasn't resolving the power outage but restoring the connection with his daughter.

A csendben mindketten megértették, hogy talán ez az a pillanat, amikor újra kezdhetik.

In the silence, they both understood that perhaps this was the moment to start anew.

Az ősz szél most még melegebb lett, ahogy a fák alatt sétáltak, a fák, melyek lenge, színes levelei új történetekről suttogtak.

The autumn wind felt even warmer now as they walked under the trees, whose light, colorful leaves whispered of new stories.