A kanyargós, macskaköves utca Budapest szívében mindig varázslatos volt nyáron.

The winding, cobblestone street in the heart of Budapest was always magical in the summer.

A kis teázó ablakán beszűrődött a napfény, megvilágítva a díszes porcelánkészleteket, amiket László nagy gonddal rendezett el a polcokon.

Sunlight filtered through the windows of the small tea shop, illuminating the ornate porcelain sets that László had carefully arranged on the shelves.

A járókelők is érezték, hogy a Szent István napi ünnepség már a küszöbön áll.

Passersby also felt that the Szent István Day celebration was just around the corner.

Zoltán belépett a teaházba, kissé bizonytalanul, de pillantása máris Esztert kereste, aki éppen egy régi, kék teáskanna díszítésének történetét mesélte.

Zoltán entered the tea house a bit hesitantly, but his gaze immediately searched for Eszter, who was currently recounting the history of a vintage blue teapot's decoration.

Zoltán ámult Eszter tudásán.

Zoltán was amazed by Eszter's knowledge.

Elhatározta, hogy impresszálja őt és meghívja a tűzijátékra az este.

He decided to impress her and invite her to the fireworks in the evening.

Ahogy Zoltán odalépett Eszterhez, véletlenül meglökte az asztalt.

As Zoltán approached Eszter, he accidentally bumped the table.

Az a bizonyos teáskanna megmozdult, és pillanatok alatt a földre zuhant, magával rántva egy kisebb teáscsészét is.

That particular teapot moved and quickly fell to the ground, taking a smaller teacup with it.

Minden megállt egy pillanatra.

Everything stopped for a moment.

László, aki a kasszánál állt, mély sóhajt hallatott, de nem szólt semmit.

László, who was standing at the cash register, let out a deep sigh but said nothing.

„Sajnálom," mondta Zoltán gyorsan, és elkezdte összeszedni a darabokat.

"I'm sorry," Zoltán quickly said and began to pick up the pieces.

Eszter mosolyogva segített neki.

Eszter smiled as she helped him.

Zoltán érezte, hogy ezt a pillanatot kell megragadnia.

Zoltán felt that this moment was his to seize.

„Tudod, ez a kanna stílusa az ókori Kínára emlékeztet, amikor...,” kezdte mondani, de Eszter mosolya szélesedett.

"You know, this teapot's style reminds me of ancient China, when...," he began to say, but Eszter's smile widened.

Ez bátorítást adott Zoltánnak, aki folytatta a történetek mesélését, miközben közösen takarították a baleset nyomait.

This encouraged Zoltán, who continued telling stories while they cleaned up the mess from the accident.

Közben Zoltán egy régi teáscsészét vett a kezébe, és viccelődve bejelentette, hogy biztosan római korból származik.

Meanwhile, Zoltán picked up an old teacup and jokingly announced that it must be from the Roman era.

László, aki megfigyelte a párost, hangosan felnevetett: „Római, mi? Az csak a nagymamám régi készlete!”

László, who was observing the pair, burst into loud laughter: "Roman, huh? That's just my grandma's old set!"

Mindenki nevetésben tört ki, még maga Zoltán is.

Everyone broke into laughter, even Zoltán himself.

Ez a váratlan humor átlendítette a feszültséget.

This unexpected humor eased the tension.

Eszter elbűvölve nézte Zoltánt, és amikor meghívta a tűzijátékra, azonnal igent mondott.

Eszter looked at Zoltán charmed, and when he invited her to the fireworks, she immediately said yes.

László, aki megenyhült Zoltán iránt, megkínálta őket egy újabb teáskannával, mondván, „Ez a mi ajándékunk a fesztiválra.”

László, who had warmed up to Zoltán, offered them another teapot, saying, "This is our gift for the festival."

Ahogy elhagyták a teázót, Zoltán rájött, hogy talán éppen a saját clumsy természetével és őszinte humorával sikerült kivívnia Eszter elismerését.

As they left the tea shop, Zoltán realized that perhaps it was precisely with his clumsy nature and genuine humor that he had earned Eszter's admiration.

Most már csak a tűzijáték várta őket, és egy új barátság kezdetének reménye.

Now only the fireworks awaited them, along with the hope of a new friendship's beginning.