A napsugarak átszűrődtek a hatalmas ablakokon, sárgás fényt hintve a kávépörkölő belsejébe.

The napsugarak filtered through the huge windows, casting a yellowish light into the interior of the coffee roastery.

A levegő tele volt frissen pörkölt kávébab illatával, ami mindenkit azonnal otthonossá tett.

The air was filled with the scent of freshly roasted coffee beans, instantly creating a sense of homeliness for everyone.

László kedvenc asztala mellett ült, az ablakhoz közel, ahol jól láthatta a forgatagot a kinti utcákon.

László sat next to his favorite table, close to the window, where he could clearly see the hustle and bustle on the streets outside.

Ágnes vele szemben ült.

Ágnes sat across from him.

A szemében melegség és megértés sugárzott, miközben László elmélyülten nézte a kávés csészéje szélét.

Warmth and understanding radiated from her eyes as László intently stared at the rim of his coffee cup.

Az elmúlt hetekben sokat gondolkodott, és bár szíve szerint örömmel költözött volna össze Ágnessel, mégis ott volt a háttérben valami, ami visszatartotta.

Over the past few weeks, he had done a lot of thinking, and although he would have happily moved in with Ágnes, there was still something in the background holding him back.

– László, tudom, hogy fontos neked Zoltán – kezdte Ágnes halkan, szakítva meg a csendet.

“László, I know that Zoltán is important to you," Ágnes began softly, breaking the silence.

– De biztosan tudod, hogy velem is számíthatsz, bármi történjék is.

"But you should know you can always count on me, no matter what happens."

László bólintott, de nem válaszolt.

László nodded but did not reply.

Tudta, hogy testvére, Zoltán most nehéz időszakon megy keresztül.

He knew his brother, Zoltán, was going through a tough time.

Az utóbbi napokban László volt az, aki támogató karját nyújtotta felé.

In recent days, László had been the one to offer him a supportive arm.

Bár nem szóltak róla, mindketten érezték, hogy a testvériségi kapocs erős, ugyanakkor László szívében Ágnes iránti szeretete is egyre inkább növekedett.

Though unspoken, they both felt the strong bond of brotherhood, while László's love for Ágnes continued to grow.

A roastery ajtaja kinyílt, és megérkezett Zoltán, kissé feszülten.

The roastery door opened, and Zoltán arrived, looking slightly tense.

Leült közvetlenül László mellé.

He sat down directly next to László.

A két testvér között feszült, csendes energia volt, amit Ágnes óvatosan figyelt.

There was a tense, silent energy between the two brothers, which Ágnes watched cautiously.

– Hallottam, hogy gondolkodsz az összeköltözésen – törte meg a csendet Zoltán.

“I heard you're thinking about moving in together," Zoltán broke the silence.

Arca merev volt, szemében kétség honolt.

His face was rigid, doubt in his eyes.

– Igen, Ágnessel tervezem – válaszolt László, miközben Zoltán szemébe nézett.

"Yes, I'm planning to with Ágnes," replied László, looking Zoltán in the eye.

– De nem akarom, hogy magadra maradj.

"But I don't want you to be left alone."

Zoltán sóhajtott, majd a kávé illatával keveredve megnyíltak az érzelmei.

Zoltán sighed, and as the aroma of coffee mingled, his emotions opened up.

– Félek, hogy ha elköltözöl, egyedül leszek – mondta lassan, ahogy a szavak kibuktak belőle.

"I'm afraid that if you move out, I'll be alone," he said slowly, as the words spilled from him.

Csönd telepedett rájuk, mintha a kávézó zaja is elhalkult volna körülöttük.

Silence settled over them, as if the noise of the café had quieted around them.

László közelebb hajolt testvéréhez, kezét Zoltán vállán tartva.

László leaned closer to his brother, keeping his hand on Zoltán's shoulder.

– Nem foglak magadra hagyni – mondta meggyőzően László.

"I won't leave you alone," László said convincingly.

– Mindig itt leszek neked, és Ágnes is támogat majd.

"I’ll always be here for you, and Ágnes will support you too."

Ágnes egy bátorító mosollyal bólintott, meghitt érzést keltve.

Ágnes nodded with an encouraging smile, evoking a warm feeling.

– Tényleg számíthatsz ránk – erősítette meg Zoltánnak.

"You really can count on us," she reassured Zoltán.

A feszültség lassan elszállt, helyette a megértés és elfogadás melege érkezett.

The tension slowly dissipated, replaced by the warmth of understanding and acceptance.

László rájött, hogy nem kell megváltoztatnia az életét vagy a testvérével való kapcsolatát.

László realized he didn't have to change his life or his relationship with his brother.

A szeretet, amelyet mindkettőjük felé érzett, lehetett egy híd, amely összekötötte Ágnest és Zoltánt.

The love he felt for both of them could be a bridge connecting Ágnes and Zoltán.

Végül mindhárman megkönnyebbültek, és újra elmosolyodtak.

In the end, all three of them felt relieved and smiled again.

A napsugarak tovább táncoltak az asztalon, mintha a világosság, amit találtak, mindig is ott lett volna a kávézó melegében.

The sunbeams continued to dance on the table, as if the clarity they found had always been there in the warmth of the café.

László megtalálta a módját, hogy mindkét szeretett ember számára ott lehessen.

László found a way to be there for both loved ones.

Elhatározta, hogy híd lesz közöttük, miközben előrelép az életében.

He decided to be a bridge between them as he moved forward in his life.