Réka egy forró júliusi délelőttön érkezett a Pannonhalma Archabbey felé vezető útra.

Réka arrived on a hot July morning on the road leading to the Pannonhalma Archabbey.

Az ősi kolostor, mely a dimbes-dombos táj fölé magasodott, békét sugárzott.

The ancient monastery, which towered above the rolling landscape, radiated peace.

Réka szíve azonban nem talált nyugalmat.

However, Réka's heart did not find calm.

Régóta tervezte ezt a látogatást.

She had been planning this visit for a long time.

Előző este alig tudott aludni, mert a lehetséges találkozások minden része visszhangzott benne.

The night before, she could hardly sleep, as every possible encounter echoed in her mind.

Tudta, hogy Eszter és Zoltán már a helyszínen várják.

She knew that Eszter and Zoltán were already waiting at the location.

Amint megérkezett, a kolostor vastag kőfalai és a környező szőlőlugasok látványa rátelepedett.

As she arrived, the thick stone walls of the monastery and the surrounding vineyards weighed upon her.

Réka mély levegőt vett, és belépett az udvarra.

Réka took a deep breath and entered the courtyard.

A nap fénye lágyan táncolt a kövezeten, és egy csendes udvar közepén pillantotta meg Eszter mosolygós arcát.

The sunlight danced softly on the cobblestones, and in the middle of a quiet courtyard, she spotted Eszter's smiling face.

Eszter várta őt, ölelésre nyújtott karokkal.

Eszter was waiting for her with arms open for an embrace.

- Örülök, hogy eljöttél, Réka - mondta Eszter óvatosan, bár a mosolya őszinte volt.

"I'm glad you came, Réka," said Eszter cautiously, although her smile was genuine.

- Én is örülök, Eszter - válaszolta Réka, szívében enyhe megkönnyebbüléssel.

"I'm glad too, Eszter," replied Réka, feeling slightly relieved in her heart.

De tudta, hogy Zoltánnal még más lesz a találkozás.

But she knew the meeting with Zoltán would be different.

Zoltán ott állt, távolabb egy árnyékos fa alatt.

Zoltán stood further away under a shady tree.

Tekintete merev maradt, míg Réka és Eszter közeledtek.

His gaze remained stiff as Réka and Eszter approached.

Réka nem tudta hova rakni a kétségeit Zoltánnal szemben.

Réka didn't know where to place her doubts about Zoltán.

- Szervusz, Zoltán - mondta Réka, próbálva oldani a feszültséget.

"Hello, Zoltán," said Réka, trying to ease the tension.

- Szervusz - jött a rövid válasz, még mindig fenntartásokkal.

"Hello," came the brief reply, still with reservations.

Réka érezte, hogy a múlt sebei mélyek és fájdalmasak, de úgy döntött, hogy nem hagyja, hogy ezek az érzések elnyomják a szavait.

Réka felt that the wounds of the past were deep and painful, but she decided not to let these feelings suppress her words.

Az ebéd után a három testvér elindult egy hosszú sétára, amely a kolostor legmagasabb pontjára vezetett, ahol a kilátás lenyűgőző volt.

After lunch, the three siblings set out for a long walk that led to the highest point of the monastery, where the view was breathtaking.

Ott, a panoráma előtt állva, Réka végre megszólalt.

There, standing before the panorama, Réka finally spoke.

- Szeretnék mesélni nektek valamit - mondta bátortalanul, de eltökélten.

"I’d like to tell you something," she said timidly but determinedly.

Zoltán lehajtotta fejét, de hallgatott.

Zoltán lowered his head but listened.

Réka azokról az évekről beszélt, amelyek elválasztották őket.

Réka talked about the years that separated them.

Nehézségekről és tanulságokról, amiket messze otthonuktól élt át.

About the difficulties and lessons she experienced far from home.

Zoltán arca lassan megenyhült, ahogy hallgatta nővérét.

Zoltán's face slowly softened as he listened to his sister.

Réka szavait a szeretet és a békülés szándéka vezette, és Zoltán szívében is megszületett a bocsánat.

Réka's words were guided by love and the intent for reconciliation, and forgiveness was also born in Zoltán's heart.

- Sosem tudtam, hogy ilyen dolgokon mentél keresztül - válaszolta Zoltán halkan, mire Réka mosolygott.

"I never knew you went through such things," responded Zoltán quietly, to which Réka smiled.

A napon fürdő kilátó alatt Réka, Zoltán és Eszter megállapodtak.

Under the lookout bathed in sunlight, Réka, Zoltán, and Eszter reached an understanding.

Megértették, hogy a sebeket együtt könnyebb gyógyítani.

They realized that wounds are easier to heal together.

A múlt nem változtatható meg, de a jövőt együtt formálhatják.

The past cannot be changed, but they can shape the future together.

A testvérek kézen fogva nézték a lenyugvó napot, amely új reményeket vetített előttük.

The siblings held hands and watched the setting sun that cast new hopes before them.

Most már tudták: családjuknak van jövője, ha mindannyian akarják.

Now they knew: their family has a future, if they all desire it.

És Pannonhalma ősi falai között, e csendes nyári napon, a kezdeti megbékélés magjaiból új gyökerek nőttek a családi szeretet talajában.

And within the ancient walls of Pannonhalma, on this quiet summer day, new roots grew from the seeds of initial reconciliation in the soil of familial love.