Egy napsütéses, tavasz végi délután Edit a családi ház nagy nappalijában üldögélt.

One sunny late spring afternoon, Edit was sitting in the large living room of the family house.

A ház körül szép kert terült el, tele virágzó növényekkel.

Around the house lay a beautiful garden filled with blooming plants.

A falakat régi családi portrék díszítették, a bútorok antik darabok voltak.

The walls were adorned with old family portraits, and the furniture pieces were antique.

A függönyökön át beszűrődő napsugarak táncoltak a padlón, érdekes mintákat rajzolva a fapadlóra.

Sunlight filtered through the curtains, dancing across the floor and drawing intriguing patterns on the wooden flooring.

Edit mélyen elgondolkodott, mialatt a szobában uralkodó nyugalom körülölelte.

Edit was deep in thought, enveloped by the room's prevailing calm.

Aznap reggel talált egy régi dobozt a padláson.

That morning, she found an old box in the attic.

Kíváncsisága megnőtt.

Her curiosity grew.

A doboz tele volt régi levelekkel és fényképekkel.

The box was filled with old letters and photographs.

Ahogy a doboz aljára ért, egy különleges levélre bukkant.

As she reached the bottom of the box, she stumbled upon a special letter.

A levél megsárgult az idő múlásával.

The letter had yellowed with time.

Dátuma szerint még a nagyanyja, Ilona fiatal korából származott.

According to the date, it was from the days of her grandmother's youth, Ilona.

A levél tartalma furcsa említést tett egy családi titokról, amelyről Edit sosem hallott.

The content of the letter made a strange mention of a family secret that Edit had never heard of.

Edit mély levegőt vett és azonnal elhatározta, hogy megkérdezi a nagyanyját a levélről.

Edit took a deep breath and immediately decided to ask her grandmother about the letter.

Tudta, hogy Ilona gyakran ül a konyhában teázgatva.

She knew that Ilona often sat in the kitchen sipping tea.

Edit lassan odalépett hozzá, szívében vegyes érzésekkel.

Edit slowly approached her, with mixed feelings in her heart.

Szeretetteljesen és mégis aggódva fordult Ilonához.

Lovingly and yet with concern, she turned to Ilona.

– Nagyi, találtam egy régi levelet a padláson – kezdte Edit bizonytalanul.

"Grandma, I found an old letter in the attic," Edit began hesitantly.

– Tudsz erről valamit?

"Do you know anything about it?"

Ilona csendben nézett Editre, majd a levélre.

Ilona looked quietly at Edit, then at the letter.

Sóhajtott, mint aki súlyos terhet hordoz.

She sighed, as if carrying a heavy burden.

Az öregasszony tekintete elhomályosult, de hamarosan megkeményedett, mint aki hozott egy nehéz döntést.

The old woman's gaze became blurred but soon hardened, as if she had made a tough decision.

– Jól van, Edit – mondta halkan.

"Alright, Edit," she said softly.

– Itt az ideje, hogy megtudd az igazat.

"It's time for you to know the truth."

Ilona lassan elmondta a családi titkot.

Ilona slowly recounted the family secret.

Az ősei közül egy személy gyermekét nem ismerték el hivatalosan a családban, pedig az ősi hagyományok szerint illett volna.

One of her ancestors had a child who was not officially recognized by the family, even though traditional customs would have required it.

A gyermek Ilona apja volt, és ez a titok nehezedett a család történetére generációk óta.

That child was Ilona's father, and this secret had weighed on the family's history for generations.

Edit csendben hallgatta a történetet, szíve tele volt érzelmekkel.

Edit listened quietly to the story, her heart full of emotions.

Amikor Ilona befejezte, Edit úgy érezte, hogy végre egy hiányzó darab került a helyére az életében.

When Ilona finished, Edit felt that finally a missing piece had fallen into place in her life.

Megkönnyebbült, mert most már tisztában volt azzal, honnan származik az ő családja.

She was relieved because she now understood where her family came from.

– Már mindegy, hogy mit gondoltak az emberek akkoriban – mondta Zoltán, aki végighallgatta beszélgetésüket.

"It doesn't matter anymore what people thought back then," said Zoltán, who had listened to their conversation.

– A fontos az, hogy együtt vagyunk, bármi is történt a múltban.

"The important thing is that we are together, no matter what happened in the past."

Edit ránézett testvérére, és magában hálát adott a családjáért.

Edit looked at her brother and silently gave thanks for her family.

Nem számított, hogy milyen titkok fedték a múltat; most már tudta, hogy ki ő, és hogy hol van a helye a családban.

It didn't matter what secrets shrouded the past; she now knew who she was and where her place was in the family.

Aznap éjjel Edit boldogan hajtotta álomra a fejét, szívében a család szeretetével.

That night, Edit happily laid her head to rest, her heart filled with the love of her family.