A vonat lassan gördült ki a Keleti pályaudvarról.

The train slowly rolled out of the Keleti pályaudvar.

Kora tavaszi napsütés világította meg a vagonokat, ahol László és Zsófia helyet foglaltak.

Early spring sunshine illuminated the cars, where László and Zsófia had taken their seats.

Mellette halkan zúgott az utastér tele emberekkel, akik beszélgettek vagy csendben utaztak a sajt úti céljaik felé.

Beside them, the passenger area hummed quietly, filled with people who were either conversing or traveling in silence toward their own destinations.

László a könyve mögé rejtőzött, próbálva elkerülni a beszélgetést, amit tudta, hogy Zsófia el akar indítani.

László hid behind his book, trying to avoid the conversation he knew Zsófia wanted to initiate.

Középkorú férfi volt, aki a családi kötelességektől elfáradtan rejtette érzéseit gúny és szarkazmus mögé.

He was a middle-aged man who, weary from family obligations, hid his feelings behind sarcasm and mockery.

Zsófia, a nála fiatalabb húga, a vonat ablakán bámult kifelé a zöldellő mezőkre.

Zsófia, his younger sister, gazed out the train window at the verdant fields.

Ő mindig optimistán próbált tekinteni az élet dolgaira, bár mostanában nehezen tudta összeegyeztetni a családi kapcsolatokat a saját vágyával, hogy békét teremtsen.

She always tried to view life optimistically, although lately, she found it difficult to reconcile family relationships with her own desire for peace.

„Jó lenne most a Balatonra menni” – mondta Zsófia halkan, inkább magának, mint Lászlónak.

"It would be nice to go to Balaton now," Zsófia said softly, more to herself than to László.

De a fivére hallotta.

But her brother heard.

„Ahogy mondod” – válaszolta László egy rövid nevetéssel, ami inkább fáradt volt, mint vidám.

"As you say," replied László with a short laugh that was more tired than cheerful.

A vonat nyugodt ütemben haladt, de hirtelen megállt egy kis vasútállomásnál valahol a határ közelében.

The train moved at a calm pace but suddenly stopped at a small train station somewhere near the border.

Az utasok morogni kezdtek, türelmetlenül várták a további utasításokat.

The passengers began to grumble, impatiently awaiting further instructions.

„Laci, nem gondolod, hogy ideje lenne túllépni a múlton?

"Laci, don’t you think it’s time to move beyond the past?"

” – Zsófia kérdezősködő hangja váratlanul halk volt, mégis határozottan.

Zsófia's questioning voice was unexpectedly soft, yet firm.

László sóhajtott, majd letette a könyvet.

László sighed and then put down his book.

Nézett Zsófia felé, aki visszapillantott rá, reménykedve.

He looked at Zsófia, who looked back at him, hopeful.

„Nem mindig ilyen egyszerű” – mondta László kissé megadón.

"It's not always that simple," said László somewhat resignedly.

„Te is tudod, mennyi minden történt.

"You know how much has happened."

”„Tudom” – ismerte el Zsófia.

"I know," Zsófia acknowledged.

„De számomra fontos vagy.

"But you are important to me.

Nem akarom, hogy ez eltávolítson minket egymástól.

I don't want this to drive us apart."

”Ez a mondat meglepte Lászlót.

This statement surprised László.

Elgondolkodva bólintott.

He nodded thoughtfully.

Soha nem hallotta még ilyen őszintén beszélni a húgát, és ez jelentett számára valamit.

He had never heard his sister speak so honestly, and it meant something to him.

Az ablakon át kifelé nézett, majd visszafordult Zsófia felé.

He looked out the window, then turned back to Zsófia.

„Jól van, igyekszem.

"Alright, I'll try.

De te is próbálj megérteni engem” – mondta végül.

But you should also try to understand me," he finally said.

A vonat újra mozgásba lendült, mintha csak várta volna, hogy a két testvér között elinduljon valami.

The train started moving again, as if it had just been waiting for something to begin between the two siblings.

Zsófia mosolygott, belül enyhülést érzett.

Zsófia smiled, feeling relief inside.

Tudta, hogy a kapcsolata Lászlóval lassan javulni fog, ha mindketten így akarják.

She knew her relationship with László would slowly improve if they both wanted it that way.

És ahogy a vonat közeledett Bécs felé, a tavaszi nap még erősebben ragyogott, új kezdetet ígérve a zöldellő tájak felett.

And as the train approached Bécs, the spring sun shone even brighter, promising a new beginning over the green landscapes.

A testvérek pedig, bár még kezdetleges megértéssel, de egymás mellett ültek, közösen nézve egy új fejezet elé.

The siblings, though still with a tentative understanding, sat next to each other, looking towards a new chapter together.